Aki házat, vagy bármilyen építményt szeretne építtetni, tisztában van vele, hogy meg kell azt tervezni. De vajon hogy működik az építészeti tervezés folyamata? Ezt fogjuk megvizsgálni cikkünkben.
Az első lépés, hogy átgondoljuk, összeírjuk, mit szeretnénk készíttetni. Ebbe beletartozik a használók tervezett létszáma (családi ház esetén, ahányan ott tervezünk majd lakni), az épület funkcióját (családi ház, garázs, iroda, stb.).
Ha ez megvan, akkor meg kell találni a tervezőt, aki elkészíti nekünk majd a szükséges terveket. Ez általában úgy működik, hogy felkeresünk több mérnököt is, akik az előző pont paraméterei alapján árajánlatot adnak. Az árajánlatnak, valamint a korábbi referenciáknak, valamint személyes találkozónak köszönhetően ki tudjuk választani azt az építészt, aki ténylegesen megtervezi majd nekünk az épületet.
Ezután ki kell választani a telket, amely megfelel ahhoz, hogy felépítsük, amit szeretnénk. Gyakran előfordul, hogy a telek már megvan, mire az építészhez fordulunk, ilyen esetben az építész a telek sajátosságainak figyelembe vételével tud árat is ajánlani.
Jöhetnek a tervek, sorban:
- Vázlatterv: Alkalmas lehet a hatósággal történő egyeztetésre.
- Engedélyezési terv: Az építési hatóság számára készül, hogy az ellenőrizni tudja, megfelel-e a szabályoknak. Ha igen, akkor megkapjuk az építési engedélyt.
- Kiviteli terv: Az építési engedély és a kiviteli terv után lehet elkészíteni a tényleges építkezést.
- Megvalósulási terv: Erre vezetjük fel az esetleges változásokat a kiviteli tervhez képest, így ez mutatja meg a tényleges állapotokat, melyek alapján az épület elkészült.