Kétújfalu települése Baranya megyében, Szigetvártól mindössze 13 km-re található. A település Magyarújfalu és Németújfalu egyesítésével keletkezett 1940-ben. Először Nagyújfalu néven egyesültek a települések, 1942-ben változtatott nevet a település, azóta hívják Kétújfalunak.
Kétújfalu helyén és környékén már az i. e. 4. században is éltek emberek. A kelták Osireat nevű törzse lakott itt ebben az időszakban.
A honfoglalás korában Botond és Karász népei telepedtek meg itt. A mai Kétújfalu területe a 17. század végétől lakott hely. 1770 után magyar és német béresek és zsellérek telepedtek le, majd az 1820-as években német üvegesek érkeztek.
Nevében először nem volt megegyezés, először Szentgálosivárnak, majd Nagyújfalunak nevezték, s végül 1942-ben megkapta végleges nevét, a mai Kétújfalut. A településhez tartozott még Szentmihályfa puszta is. Az 1950-esmegyerendezéssel a korábban Somogy megyéhez tartozó települést a Szigetvári járás részeként Baranyához csatolták.